Rizsrakéta vezetés

Igazi cukiság a Honda kedvenc tuningautója

Egyfajta házi tuningverseny győztese lett ez a Honda N600, amelyet a Las Vegas-i SEMA Show – a legnagyobb amerikai tuningipari rendezvény – Honda standján láthat majd a közönség. A hófehér apróság nem véletlen kapta meg ezt a lehetőséget: nem csak a fellépése határozott a szélesített futóműtől, de műszaki szempontból sem átlagos.

Az eredeti N600 olcsó, gyorsan rozsdásodó Mini utánérzésnek tűnhetett, amikor az 1960-as évek végén megjelent Japánon kívül. Kéthengeres, léghűtéses motorja volt, amely 9000-es fordulatszámig pörgetve sem adott le többet 45 lóerőnél, azaz nem volt igazán sportos, még korabeli mércével sem. Nos, a konkrét 1972-es példányból ezt a hajtást dobták a legmesszebbre.

A helyére a Honda VFR800 túramotor száz lóerős V4-ese került, ami 12000-ig is elforog. Az eredeti hajtás persze nem bírta volna a többlet-teljesítményt. Ezért a V4-es motorhoz inkább Mazda MX-5 alkatrészekből faragtak hajtásláncot, azaz a szélesített futóműves, ültetett N600 már hátsókerék-hajtású. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez mennyivel növelte meg az autó tömegét. Viszont az alapján, hogy az alapmodell üresen csupán 508 kilós, az átépítés után sem lehet ennél sokkal nehezebb.

Nem tudni, hogy számított-e a kiválasztásnál, de a fekete-fehér autó karakterében van valami közös az elektromos Honda e típuséval. Nem csodálkoznánk, ha a japán gyártó standján a városi villanyautó mellé keveredne valahogy.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/10/30/igazi_cukisag_a_honda_kedvenc_tuningautoja/