Rizsrakéta vezetés

150 lóerős a hátsókerékhajtású Honda

Véglegesítették a Honda e nevű városi elektromos autó számait, élvezetes ingázást ígérnek.

Teljesen új műszaki alapot készített a Honda az e nevű, kifejezetten városi használatra szánt ötajtós kisautónak, hiszen az akkumulátoros-elektromos hajtás új kihívásokat és lehetőségeket jelentett. A 35,5 kWh kapacitású akkumulátort a padló alá építik, ezért alacsonyan van a tömegközéppont. A hátsó kerekeket pedig egy 150 LE/300+ Nm teljesítményű villanymotor hajtja. A tengelyek között 50:50%-os a tömegeloszlás.

Mivel az első kerekek nem hajtottak, jól alá lehet szedni azokat, a fordulókör átmérője 8,6 méter. Az alacsony, a talajtól 50 cm-re lévő tömegközéppont miatt komfortos futóműhangolást tudtak megvalósítani – majd a gyakorlati próba után tudunk nyilatkozni ennek valóságtartalmáról. A hatótávolságot még nem közölték, csak azt, hogy villámtöltéssel 30 perc alatt lehet 80%-os töltöttséget elérni, ami 200 km-es megtehető távolságot biztosít.

Egy pedállal is lehet vezetni a Honda e villanyautót, azaz egészen megállásig lassul a menetpedálról lelépve. Sport módban viszont a teljes teljesítményt kihasználva lehet száguldani. Csak az ősszel leplezik le a sorozatgyártású változatot, de addig is már lehet jelentkezni az autóra. Norvégiában, Nagy-Britanniában, Németországban és Franciaországban már foglalót is lehet fizetni. Más országokban pedig a Honda e iránt érdeklődők listájára lehet feliratkozni.

Forrás: http://www.automotor.hu/hirek/150-loeros-a-hatsokerekhajtasu-honda/